Az Utas és holdvilág az "esszéíró nemzedék" néven számon tartott generációs csoportosulás egyik önvallomás értékű műve. (Szerb Antalon kívül olyan alkotók vonhatók e körbe, mint például lllés Endre, Halász Gábor, Cs. Szabó László, Hevesi András vagy - távolabbról - Rónay György és Sőtér István.)*** Leginkább közös szellemi vonzalmaik kapcsolták össze az egymástól egyébként jócskán különböző íróegyéniségeket; valamennyien a nyugat-európai kultúra szerelmesei voltak, szenvedélyesen foglalkoztatta őket az antikvitás újraértelmezése, pályájuk elején az akkoriban nagy hatású életfilozófia befolyásolta szemléletüket. Ez a regény mintegy foglalata ifjúkori gondolaviláguknak: az itáliai nászúton játszódó történetben a főhős újraéli nosztalgiái végső tárgyát, a mesés, fantasztikus mediterrán-etruszk világot, és végül - engedve az irracionális messziségek hívásának, a halálvágynak - majdnem öngyilkos lesz, a korábban meglehetősen lekicsinyelt hétköznapi élet szálai azonban visszatartják szándéka végrehajtásától. Az esszébetétekkel tarkított, intellektuális humorban bővelkedő mű a kultúrhistóriai utalásokat könnyen követni tudó olvasóknak ajánlható.
What's Bookie?
- Free delivery in Germany.
- Find your perfect next read.
- Track to motivate you to read more.
- Connect with people like you.
Utas és holdvilág
By Antal Szerb
Az Utas és holdvilág az "esszéíró nemzedék" néven számon tartott generációs csoportosulás egyik önvallomás értékű műve. (Szerb Antalon kívül olyan alkotók vonhatók e körbe, mint például lllés Endre, Halász Gábor, Cs. Szabó László, Hevesi András vagy - távolabbról - Rónay György és Sőtér István.)*** Leginkább közös szellemi vonzalmaik kapcsolták össze az egymástól egyébként jócskán különböző íróegyéniségeket; valamennyien a nyugat-európai kultúra szerelmesei voltak, szenvedélyesen foglalkoztatta őket az antikvitás újraértelmezése, pályájuk elején az akkoriban nagy hatású életfilozófia befolyásolta szemléletüket. Ez a regény mintegy foglalata ifjúkori gondolaviláguknak: az itáliai nászúton játszódó történetben a főhős újraéli nosztalgiái végső tárgyát, a mesés, fantasztikus mediterrán-etruszk világot, és végül - engedve az irracionális messziségek hívásának, a halálvágynak - majdnem öngyilkos lesz, a korábban meglehetősen lekicsinyelt hétköznapi élet szálai azonban visszatartják szándéka végrehajtásától. Az esszébetétekkel tarkított, intellektuális humorban bővelkedő mű a kultúrhistóriai utalásokat könnyen követni tudó olvasóknak ajánlható.
Popular Reviews(1)
Nagyon nehéz szavakat találni a könyv elolvasása után. Nagyon nagy hatással volt rám. Minden szereplővel mélységesen együtt tudtam érezni, és pont ezért volt képes annyira megérinteni az egész történet. Hiszen annyira szépen leírta az összes állapotot amin a szereplők keresztül mentek, hogy az valami vér profi. Imádtam minden percét, és a mindennapjaimban egy kis fénypont volt, amikor csak időm volt olvasni. A történet realitása és az érzelmek pontos leírása teszi ezt a könyvet igazán izgalmassá. Nincsenek benne fantasztikus elemek, nagy történések, csavarok, mégis képes voltam az egészet végigizgulni. Mindemellett pedig bennem is olyan nosztalgiát idézett fel, hogy még a rég elfeledett emlékeim is utat törtek maguknak! Most pedig egy két szót szólnék a történetről, ahogyan én értelmeztem és amit nekem jelentett. Mélységesen együtt tudtam érezni Mihállyal és Erzsivel is. Mihály, aki gyerekként a közönyből és a közönségességből egy baráti társaság által volt képes kitörni, akik a gazdagságot, a kalandot és az életet jelentették számára, most nem találja a való szürke hétköznapokban a helyét. Próbál egyről a kettőre jutni, apja cégénél tisztességesen dolgozni, még egy házas nőt is elszeret a férjétől, hogy aztán feleségül vegye és boldogan éljenek míg meg nem halnak. De sosem tudja elfelejteni azokat a barátokat, akik annyira sokat jelentettek számára. Amikor nászútjukon Erzsivel ellátogatnak Olaszországba, ahova gyerekkora óta vágyódott, valamint ahol újra találkozik a régi társaság egyik tagjával Szepetnekivel, minden a felszínre tör, és onnan nincs megállás. Elmeséli gyerekkorának számára legszebb éveit Erzsinek, azt a fajta vágyakozó beteljesületlen szerelmet, amit Ulpius Éva iránt érzett, és a szinte érthetetlen közelségű barátságát Ulpius Tamással. Ez az amivel teljesen együtt tudtam érezni. Ezt mondja Erzsinek: "Téged azért szeretlek, mert hozzám tartozol, őt azért, mert nem tartozott hozzám - az, hogy téged szeretlek, önbizalmat és erőt ad, az, hogy őt szerettem, megalázott és megsemmisített." Egyszerre tudtam, hogy miről beszél Mihály, és egyszerre éreztem a tőrt Erzsi szívében. Nekem is van beteljesületlen szerelmem a régmúltból, és teljesen értem miről beszél Mihály, ezek olyan vágyódások, amik egy tévképzethez társulnak, nem egy adott személyhez. Igaz, hogy az adott személy váltja ki a tévképzetet, így összekapcsolódnak, de a való életben a valódi személy óriási csalódás volna a tévképzethez képest, pontosan ezért vágyódunk annyira utána, de megkapni még sem igazán akarjuk. Én is érzek így emberek után, tudom, hogy sosem illenénk össze és nem is igazán tudom megfogalmazni, hogy mi az ami vonz abban az emberben, de Mihálytól eltérően én sosem dobnám el magamtól a valódi értékes szerelmet, a páromat, akivel minden szinten összetartozunk. Hiszen a történetben Mihály megteszi, a vonaton hagyja Erzsit, és abban a pillanatban szörnyen utáltam Mihályt. A történet halad előre, egyre mélyebbre jutunk Mihály lelki világába, meg tudjuk, hogy halt meg Ulpius Tamás, Mihály újra találkozik egy másik régi baráttal aki egy kolostorban szerzetes, az ő tanácsára Rómába utazik, ahol Évát keresi. Annyira szeretné megtalálni, hogy közben még Erzsi volt férjétől is elfogad kenőpénzt, hogy elváljon Erzsitől, mert semmi pénzért nem akar hazamenni Budapestre a hétköznapi életbe. Erzsi eljön hozzá minden bántás ellenére, hogy figyelmeztesse volt férje aljas tervére, hogy kisemmizi Mihályt és a családját, és akkor még utoljára beteljesül a valódi szerelmük, Mihály vissza is akarja kapni Erzsit, de addig esélytelen, amíg nem engedi el magában Évát, amíg nem tisztázza a régmúlt érzéseit. Amikor végre beteljesül Évával a nagy találkozás, akkor még sem érzi ugyanazt. Ő is rájön, hogy csak a tévképzetbe volt szerelmes, ami sosem volt valóságos. Meg akar halni, a könyv rengeteget említi a halál misztériumát. Ulpius Tamáshoz akar csatlakozni, de az élet közbeszól és így Éva nem tudja őt a halálba segíteni. Ez így van rendjén. Eljön Mihályért az apja, hogy hazavigye, aki elmeséli Mihálynak, hogy Erzsi visszament a volt férjéhez, és minden rendben van a céggel, a volt férj nem tett kár benne, és szinte parancsolja Mihálynak, hogy menjen haza, aki végül úgy is tesz, és visszacsöppen a hétköznapi világba, mert "élni még mindig jobb... akkor még történhet valami." Kedvenc idézeteim: "A szerelem mindvégig megőriz egy pillanatot, azt a pillanatot, amikor született." "Sosem kerül pénzedbe, amiért igazán érdemes élni." "Utunk irányát magunkban hordjuk, és magunkban égnek az örök, sorsjelző csillagok." "Az ember sokkal jobban megbecsüli az olyan dolgot, amiért várnia, küzdenie és szenvednie kellett." "Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami." "Az egyetemet végeredményben én is csak úgy tekintettem, mint néhány évi haladékot. Időt nyerni, mielőtt felnőtt leszek." "Amíg az ember jár, nem veszi észre, hogy milyen fáradt, csak akkor, amikor leül." "Az embernek könnyű megnyugtatnia lelkiismeretét, ha nagyon akar valamit." "Milyen rettenetes, hogy életünk legkimagaslóbb pillanatai és állapotai csak a legbanálisabb kifejezésekkel közelíthetők meg, és hogy valószínűleg csakugyan ezek a legbanálisabb pillanataink! Ilyenkor ugyanolyanok vagyunk, mint más ember." "Akit szeretnek, sosem öregszik meg, szerelmese szemében mindig tizenhét éves marad, és kócos haját, könnyű, nyári ruháját ugyanaz a barátságos szél borzolja egy életen át, ami akkor fújt, abban a végzetes pillanatban." "Az ember mániákusan, veszendően, a pokol és a halál határán vágyódik valaki után; keresi, kergeti, hiába, és az élete elsorvad a nosztalgiában." "Ez volt az én formám, akkor éltem igazán; semmi, ami öröm azóta jött, nem ment olyan igaz mélységekbe, mint az a fájdalom, az a boldog gyalázat, hogy el kell vesznem miatta, és ő nem is törődik velem. Vajon úgy hívják ezt, hogy szerelem? "Az iszonyat nem az éjszaka és a félelem dolgaiban a legerősebb, hanem akkor, mikor fényes nappal bámul ránk valami mindennapi dologból, egy kirakatból, egy ismeretlen arcból, egy fa ágai közül."