A regényről, az újkori irodalom e nagy, változatos műfajáról fejti ki Kundera hét tanulmányból álló esszékötetében a nézeteit, megfogalmazva saját prózapoétikáját, átnézetet adva a tradícióiról és elemző feltárásokat végezve néhány kiemelkedő íróelőd művei alapján. Egyik aforisztikus megfogalmazása szerint a regény "az a prózai nagyforma, amelyben az író kísérleti egókon (a hősökön) keresztül vizsgálja a létezés néhány nagy témáját". Minden tanulmánya a műfaj kiemelkedő szellemi értékét, kulturális jelentőségét hangsúlyozza. Sőt, a kötetet keretező két írás (Cervantes alábecsült öröksége; Jeruzsálemi beszéd: A regény és Európa) még egy további tételt is hangsúlyoz, azt, hogy' a "világban-benne-lét" (Heidegger) tényleges, érzéki és gondolati elemzését a regény végzi több évszázad óta: a nézetek, sorsok, álláspontok többértelműségének és a humor szellemének jegyében. Ennek értelmében pásztázza a regény múltját (Cervantestől és Rabelais-tól Musilon át Kafkáig. Saját írói módszeréről egy hosszú amerikai folyóirat felkérésére született - interjúban nyilatkozik meg részletesen; ez két egységre osztva szerepel a kötetben: az elsőben saját regényművészetének ironikus, gondolatgazdag modernségét értelmezi; a másodikban műveinek szerkezetéről beszél (Beszélgetés a regény művészetéről). E fő tanulmányok és interjúk eszméit - a maga ironikus, frivol módján - Hatvanöt szóban, lexikális tömörséggel, aforisztikusan is előadja, az Aforizmá-tól a Trágárság címszóig betűrendezve elgondolásait.